Gyűrűfűi találkozások
Az ökofaluépítés egyik meghirdetett célja, hogy modellként és mintaként szolgálhasson más települések számára. A faluépítés időszaka alatt felgyülemlett tudás tényleg jelentékeny, és továbbadásra érdemes. Ez azt jelenti, hogy egy oktatási tevékenységi irány elindítása a falu küldetésének is része. Másrészt viszont az egész falu számára az ún. “oktatási turizmus” egyfajta kitörési irányt is jelenthet, egy olyan tevékenységet, amely a járulékos gazdasági hatásain keresztül jótékony hatással van a falu életére. Mindezek keretében 2004-ben is folytattuk a már 2002 őszén megkezdett “Gyűrűfűi Találkozások” c. népfőiskolai programot, amelynek keretében a téli időszakban kb. havi rendszerességgel külső előadókat hívtunk meg körünkbe. A program 3 éve során meghívott előadók:
- Szecsődi Leó mesemondót a húsvéti időszakban hívtuk meg, akivel az ökofalu hitéletéről beszélgettünk, és természetesen a gyermek- ill. felnőtt meséiből is elmondott párat.
- Lantos Tamás ökológus barátunk a nyáron látogatott meg, és alternatív tájgazdálkodási megközelítéséről cseréltünk vele eszmét.
- Ertsey Attila építészmérnök az Autonóm Ház elképzelésében gyökerező Autonóm Egyetem gondolatkört foglalta össze.
- Dr. Borhidi Attila botanikus professzor „Növénycsodák a Zselictől Dél-Amerikáig” címmel a botanikai kutatásairól tartott egy vetítéssel kísért előadást.
- Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzprofesszor „Dombvidéki gazdálkodás” címmel tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást a 2004-ben Gyűrűfűn megrendezett Téli Ökofalu találkozó keretében.
-Lánszki Imre botanikus a Pilisben megtalált Ősbudavár feltérképezéséről beszélt.
-Dr. Kovács Tibor zoológus, a Spencer Wells: Az ember útja egy genetikai Odüsszeia című könyv fordítója, az emberiség bölcsőjéről, szétterjedéséről és annak genetikai kutatásáról tartott érdekes előadást.
-Kassai Lajos világhírű lovasíjász életéről, hitvallásáról a lovasíjászat történetéről és mai helyzetéről beszélt.
-Kutnyánszky Valéria háziorvosunk az Indiában folyó ayurvédikus gyógyításról és az egészséges életmódról vallott hitvallását osztotta meg velünk.