Gyűrűfű távoli múltja


Egy 2012 márciusában készült nagyszerű film:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/03/20/06/Mult_kor_2012_marcius_19_.aspx

Gyűrűfű és környékének legrégebbi bizonyítékait egy 1876-ban előkerült, és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött csiszolt kőbalta töredék és egy 2007-ben kiásott gyapjas mamut őrlőfoga bizonyítja. Valószínű, hogy a kőkorszak óta lakott hely maradt. A honfoglalás kora előtt annak a sáncrendszernek a része lehetett, amely ezen a vidéken a rómaiak uralma után megépült. A település neve is ezt látszik igazolni. Gyűrűfű mai nevében a fű utótag a fő, -feje valaminek- jelentésével azonosítható. Tehát gyűrű alakú földvár, földsánc feje. A falu nevének másik lehetséges eredete: a környéken sok veresgyűrűsom él, és sok forrás van, melynek rövidítése: „fő” vagy „fű”.
A falu mellett található az alsó perm időszak egyetlen kisebb felszíni kibúvása, a „gyűrűfűi riolit”. Három földvár van a környéken.
Az egyik az Ibafai Pinceháton, Gyűrűfűtől kb. 4 km távol. Ez egy Árpádkori kisvár lehetett, s talán a 12-13 században épülhetett.
A másik Helesfán található -Patakújvár- a temető alatt, ma tehénlegelő, így sáncai jól látszanak a műútról is.
A harmadik földvár Gyűrűfűtől délre kb 2 km. távol áll, s a környék talán legépebben maradt földvára. Ez volt a híres Váty Székely Ispánsága; a száz vátyi lövő tartománya. Itt székelt az ispánság feje, a hadvezető ispán, aki csak a király szavának kellett engedelmeskedjen. A Kisvárhegy tetején 2 földsánc jelzi, hogy valaha régen, az Árpád kor hajnalán épülhetett. A régi írásos emlékekből az is kiderül, hogy e lovasíjász had béke idejében a Dráva vonaláig látta el a határőrizetet.
Gyűrűfű első írásos említését 1332-ből találták a Vatikáni Codexben, amely a pápai tizedlajstromban felsorolja: Jakab pap Syrofen-i (gyűrűfűi) 10 báni dénárt fizetett. Ekkor a szomszédos Ibafánál is nagyobb település volt. A Hunyadiak korában is ismert falu. Nevét az oklevél 1492-ből Győrőfő néven említi. A mohácsi vész utáni általános pusztulás a meredek dombok és tekintélyes erdők között megbúvó falut megkímélte, melyről az 1564-ből származó összleírás is hírt adott. Az 1571-ből származó török kincstári adólajstromok Gyűrűfalva néven említik, mint a szigetvári szandzsákhoz tartozót.
Az 1700-as évek végére zömében magyarok, harmadrészben németek és kevés horvát család népesíti be.
45 fontos súlyú harangját 1760-ban öntötték.
1779-ben Gyűrűfű pecsétképén gyűrű, ekevas, csoroszlya látható kicsiny hatágú csillaggal.
Az 1782 évi feljegyzés szerint a népesség 112 felnőtt, és 52 gyermek
1799-ben a település a Petrovszky családé.
Az 1823-ban elkezdődött az iskola építése, mely 1830 júliusában készült el, mely egybeépült a haranglábbal. Tanítója a helesfai születésű Vezető Lajos. Frei János Igazgató-tanító úr 35 évig dolgozott itt. Az utolsó tanító Kolics Pál volt.
Ebben az időben Gyűrűfűnek már 46 háza és 317 lakosa van, melyben Szentlélekpuszta lakói is benne foglaltattak.
A falu bírója Eyginger József.
1833-ban a falu átkerül a Petrovszky családdal rokon Jeszenszky család birtokába.
1852-ben 175 magyar, 119 német 12 horvát és 11 zsidó élt Gyűrűfűn. E változatos nemzetiségű lakosság békében és egyetértésben élt a régen itt lakott emberek elbeszélései alapján.
A fő utcát Béke utcának hívták. Az elmúlt évszázadokban a faluban foglalkoztak zsindelykészítéssel, téglaégetéssel, működött kovács, kőműves, takács, szűcs, kocsmáros, pintér, méhész.
1938-ban 42 házban 261 lakos élt Gyűrűfűn.. A község határa összesen 1081 kh.
Az 1950-es évektől egy Magyarországra is tudatosan ráerőltetett politikai rendszer vette kezdetét, amely a szocialista gazdaságfejlesztésnek vetett alá minden szempontot. A diktatórikusan irányított hatalmi rendszer a mezőgazdaság kirablását jelentette. A kötelező beszolgáltatások, a kuláklisták, az alacsony felvásárlási árak a paraszti közösségek bomlásához, a földhöz való kötődés lazulásához vezettek. A gazdasági fejlesztés központjában az ipar fejlesztése állt. A falvak szocialista átszervezése azt is jelentette, hogy az ott élőknek be kellett lépniük a helyi TSz-ekbe. A hatvanas évek végén szervezetkorszerűsítési céllal a meglévő TSz-eket is összevonták. A szövetkezeti központtal rendelkező településeket fejlesztették, a többi aprót (200 fő alatt) pedig elsorvasztották. Ők a felszámolandó falvak kategóriájába estek. Gyűrűfű mellett ide tartozott a környéken: Korpád, Kán, Kisújbánya, Tekeres, Gyümölcsény, stb.
A halalom arra megállapításra jutott, hogy : „…a 3000 fő lakosú falu a legkisebb méretű szocialista falutípus.” A tanyák felszámolására is kísérletet tettek, bár ők nem voltak annyira ellenőrizhetőek, mint a falvak.
Gyűrűfű kálváriája, rendkívül gyors elnéptelenedése annak volt köszönhető, hogy a lakosság egységes, jó közösséget alkotott. Elég volt néhány családnak elköltöznie, hogy meginduljon a „lavina”.
1961-ben a közeli Ibafán létrehozták az általános iskolát és kollégiumot. A Gyűrűfűn 1830-tól működő, haranglábbal egybeépített iskolát felszámolták, a gyűrűfűi gyerekeket a 6 km-re lévő, gyalogosan megközelíthető iskolába kényszerítették. Volt család, aki azért költözött el, mert nem akarta kisgyerekét kollégiumba adni.
A ’60-as években már nem adtak ki új építési engedélyeket.
1971-ben pedig az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció bevezetésekor a környék valamennyi községét szerepkör nélküli kategóriába sorolták.
Ibafa, Horváthertelend és Csebény kapott bekötőutat. Korpád és Gyűrűfű kimaradt belőle.
1976-ban megszüntették a közeli vasútvonalat, és még messzebbre, Szentlászlóra helyezték a TSz központot.
1978-ban az ibafai iskola is megszűnt. A gyerekeket az almamelléki iskolába irányították.
Az 1959-ben megalakult gyűrűfűi TSz-t 1961-ben körzetesítették az ibafai és korpádi
TSz-szel. A gyűrűfűiek azt kérték, hogy a legjobb elnököt válasszák. Ezzel szemben az ibafai elnök első dolga az volt, hogy a környék összes értékes fáját kivágatta és a tehénállomány felszámolására tett kísérletet. Gyűrűfűről egy embert sem neveztek ki a kollektív vezetésbe.
Az állattartásáról híres, vadkár miatt szántóföldi kultúrák termesztésére nem túlzottan alkalmas vidékről 1968-ban indult meg az első elköltözési hullám. A tervutasítás szerint 50%-ban gabonát kellett volna termeszteni a területen. E lehetetlennek tűnő feladat megadta a kegyelemdöfést az állataiknak élő, és e téren kiváló gazdáknak.
A falut 1970 november 25-én utolsóként elhagyó Huri Szabóék Örzse nénije még az utolsó percben is sírdogált, nem akarta elhagyni otthonát.
Gyűrűfű mindennapjait a dolgos, békés hétköznapok jellemezték. Szinte minden ház előtt volt kispad. Szombat délutáninként, vasárnap nem dolgoztak az emberek, és gyakran kiültek oda beszélgetni. Erősen összetartó nép volt a gyűrűfűi. Hangoskodás, veszekedés nem volt a faluban. Lopás is csak akkor, ha a kolompárok átmentek Csebényből. Parlagon nem maradt föld a környékén. Minden család tartott teheneket, -volt aki tízet- és lovakat is. A jószágokat szekérrel vitték a szentlőrinci, szigetvári vásárba. A nagyobb állatokat lábon hajtották át. Naponta hordta szekérrel Bükkösdre a tejet a fél lábú Tankovics bácsi.
A falu alatt nyugatra működött a „téglaégető” Az egykori szerzetesek tanították meg az agyag égetésének és növényekkel való festésének tudományát az itt élőknek. Az utolsó téglaégető Del Bianco Ferenc volt.
Majdnem minden háznál vetettek kendert, amit a falu melletti kenderáztatóban áztatták, törték, majd tilolták. A kész kendert Hirdre vitték. Otthon minden asszony szőtt, font, tutyikat készített. A mosást „környezetbarát” módon, egy nagy fadézsában (a „páló” sajtárban) végezték, hamuval, lúggal, majd a patakban sulykolták tovább a ruhákat.
Dinnyeberki és Gyűrűfű között 3 malom volt a patakon, melyben darálhattak s a gabonát őrölhették. A malomároknál (ahol most a természetvédelmi tábla áll) volt a Tancsi-malom, melyet le kellett bontani, mert kulákká nyilvánították volna a gazdáját. A faluban egyébként több családra is ráakasztották a „kulák” jelzőt, mert több földjük volt.
Gyűrűfűtől délre található a ma is friss, tiszta vizet adó Istenkúti forrás. Mellette lakott a kerületvezető erdész, Maros Marci bácsi a családjával, aki 1600 hold erdő kezeléséért felelt. Elnevezését Marci bácsi szerint onnan kapta, hogy 7 katona -köztük egy pap- bujkált a büntetés elől, akik a szabadságharcban vettek részt. Ott laktak a környéken és az uraságoknál vállaltak munkát. Mielőtt elmentek, egy emlékkövet állítottak 1832-ben, aminek felirata azóta is az Istenkúti forrás emléktábláját díszíti:

Vándor
Hogyha szomjúság gyötör e rengeteg erdőben,
Állj meg itt az Istenkútnál,
Vedd az ivókád kezedbe,
Éltesd szegény Magyar hazát.
A bor hevít, a víz éltet.
De a bornak ára vagyon,
A vizet a természet Istene ingyen adja